BEMUTATKOZÁS
Az Ultragél egy érdekes sztori… 1996-ban fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy a családunkban működő orvostechnikai cég (Medkom) az ultrahang gél beszerzését ne külföldről szerezze be. Cégünk megalapítását követően kezdődött kalandos utazásunk, amely úgy vélem, a mai napig is folyamatosan halad azon az úton, amit nem is álmodhattam volna másképp!
Az első év a kísérletezés éve volt, ahol vegyész professzorunkkal igyekeztünk eltalálni megtalálni azt a kiváló minőséget, amely jobb volt az addig használatosaknál. A fejlesztési folyamat a mai napig tart, minden nap egy apró újdonság, mozzanat, amely előre repít, mintha a tollpihén mindig fújnánk egyet. A tollpihe végül túlszárnyalta minden eddigi elképzeléseinket: felnőve a sok viszontagságos év után ma már elmondhatjuk, hogy termékpallettánkat közel 8000 orvostechnikai termékkel bővítettük, és saját készítésű géljeinket és fertőtlenítő termékeinket világszerte elismerik és forgalmazzák. Ez a mini cég azzal a furcsasággal találkozhatott, hogy ismertségét elsősorban nem itthon alapozta meg majd ezt követően kezdett külföldön is tevékenykedni, hanem főként a nemzetközi piac farkastörvényein „szocializálódva” kezdett markánsabban a hazai célpiacon érvényesülni.
Partnereink Szaúd-Arábiától az Európai Unión keresztül egészen Japánig terjednek, sok-sok személyes és emberi kapcsolattal a hátunk mögött, ahol a nemzetközi kiállítások kiváló lehetőséget adnak a barátainkkal és üzleti partnereinkkel való találkozásokra. Partnereink zömében a hazai egészségügy szereplői: kórházak, klinikák, háziorvosi praxisok, magánklinikák, magánrendelők.
Cégünk orvostechnikai eszközöket gyárt és forgalmaz, amelyeket a piac több szereplője szívesen használ.
Forgalmazott termékeink nagy része szintén orvostechnikai eszköz, de a kozmetikában használatos termékeinkkel a szépségiparban is jelen vagyunk.
A hazai Mentőszolgálat, vagy a Honvédség szintén említést érdemel, de viszonteladó partnereinkkel sokszor voltunk „háttérzenészek” egy-egy kórházi projektben (Tiop; Keop; Támop, stb.).
Tanúsítványaink egy részét eléri az oldalunkon is, vagy kérjük, írjon munkatársainknak, hogy kérésének megfelelően elküldhessük Önnek!
Büszke vagyok a csapatomra, és az általunk elért eredményekre! Ez a kis cég egy olyan „sztori”, amit sokan álmodnak, de kevesen mernek…
Hálás vagyok, ha partnereink között üdvözölhetem, remélem tehetek Önért, hogy Ön is sikeresebben végezhesse munkáját!
Baráti üdvözlettel,
Komáromy Balázs
Ügyvezető/Tulajdonos
Telefon: +36 70 425 6449
E-mail: komaromy.balazs@ultragel.hu
Ultragel Medical Kft.
1022 Budapest, Aranka utca 12.
+36 70 425 6449
info@ultragel.hu
GYORSLINKEK
© Ultragel Medical Kft. – Minden jog fenntartva!
